Szőlő

Az átányi szőlőművelésnek a hagyomány és az eszközanyag alapján, két, sőt három szakasza bontakozik ki előttünk. Az első időszak a filloxera előtti, a második az ezt követő nem nagy igényű uj telepítés s a harmadik az 1911 évvel meginduló intenzívebb művelés uj, a községhez közelebb fekvő területen, az úgynevezett "hevesi homokon".
A régi átányi szőlők a hevesi határban,az alatkai dűlőben voltak a "Herceg-tagból" kiszakítva, a nagyobb kiterjedésű öreghegyen és a felényi Rózsahegyen .Az újabb időkben öreghegynek nevezik mindkettőt. A valóságban az Öreghegyen két dűlő volt: Bernáthegy és Erdőalja; a Rózsahegy csak egy dűlőből állt. E két "hegyet" azért nevezik Hercegtagnak is, mert "Koburg herceg birtokából lett egy sarok kivágva, mert Átányon nem vót szőlőnek való főd. Eleinte a hetedik liter bort kellett dézsmába odadni, míg le nem telt, mint a többi főd termésibűl is a hetedik csomó s a hetedik bárány."
E két hegy körül "óriási árok" volt, olyan mély, hegy "lapáttal alig tudtuk kihajítani a szemetet,mikor tavasszal kitisztítottuk". Minden ember a.maga szőlője előtt tartotta rendben az árkot. Kerítés nem volt, hanem "fák, surjányok nőttek a partján. Egy öles is vót az árokpart, mind tele fával. Nyesegettük a fákat, hogy garádra legyenek. A töviskes gally közt nem mászott be senki". "Agácafák vótak ezek nem kicsire vágva, még tizenöt méteres is vót, sűrűn egymás mellett. Egy tőrül harminc fa is nőtt. Abból szedtünk pirítani reggel, meg főzni délbe". A bejáratot kapu, "sertekapu" rekesztette."Este a pásztor föltette, becsukta, mikor mindenki eltakarodott. Míg reggel a sertekaput le nem vette, senki nem mehetett be. A sertekapunak kétfelől oszlopja vót, alul-fölül rúdja, mint a söprűnyél, olyan vastag, közbe befonva. Malac, tyúk nem tudott bebújni, azért nevezték sertekapunak." Az öregszőlők "csatornákra voltak ültetve." A dűlő egész hossza 100 ölnyi lehetett, ezt hat csatornára (sávra, pasztára) osztották keresztben. Minden csatorna között út volt, egy sor szőlőnek a szabadon hagyott helye és egy sor gyümölcsfa, többnyire szilva. Szilvásnak is nevezték ezeket a sorokat. Mindenki szőlője úgy volt beültetve, hogy végén egy jókora tisztás hely maradjon,ahol kocsival meg lehetett állni; a dűlőúton ugyanis nem állhattak a kocsik, mert azt a pásztor kaszálta. A gazda nem kaszált a szőlő végében sem, ahol a ló állt, pedig "ott nőtt valami fű, ott vót ganéj, szemet de ezt a darabot is a pásztor kaszálta". Ezeken a tintásokon, mindenki szőlője végében állott egy-egy nagy eperfa, "az alatt adtak enni a jószágnak, ha kimentek a maguk is ott ebédeltek." "Gyep vót az ajja, aszalt epret szedett a szőlőbojtár, télbe jó volt." De szedték az epret a gazdák maguk is. Eperérés idején kimentek szombat este vagy vasárnap kora hajnalban s rázták az epret ponyvára - pálinkát főzettek belőle.
A Öreghegyen a két dűlőhöz két pásztort fogadtak, a rózsahegyi dűlőhöz egyet. Hegybírót a szőlősgazdák közül választottak. "Sokszor nem örűt, de ráerőltették. Szőlőpásztor, hegypásztor vót fiatalabb is, ha baja vót, de inkább öregember vállalkozott. Nehány évbe egy nagy erős ember vót a pásztor, de a lába fájt". A pásztoroknak és s hegybírónak, mint mondják ."hatalma" volt. "Akkor még a szőlőpásztornak több hatalma vót, mint most a titkárnak. Körbe vót a mesgyeárok, de abba belemenni tilos vót. Minden tavasszal kitisztították, fölgereblyézték, a legkisebb nyom is látszott A vakdűlőkön sem vót szabad járni csak a pásztornak." Ha két szőlő "egymáshoz járt",nem volt köztűk dűlőút, csak gyalogút, ott sem volt szabad járni, csak a pásztornak. Ha valakit tilosban értek vagy lopáson,megbecsülték a kárt s helyben megbüntették. A pásztoroknak a szőlősgazdák közösen építettek kunyhót és közösen is tartották karban.
A régi szőlőkről, mint legjellemzőbbet azt emlegetik az átányi öregek, hogy ott a szüret idejét a község határozta meg. Varga Gábor mondja: "azt még érlem, még 1900 körül is úgy volt, de később is, de azt már csak hallomásból tudom, hogy a kender és a kukorica munkáit is meghatározták". A hegybíró szőlőérés idején kiment 2-3 választott szőlősgazdával megvizsgálni a szőlőt és megszabni a szüret időpontját. "Arra ügyeltek, hogy egyszerre ne legyen mind a két hegyen, mer vót olyan is, hogy egy gazdának vót szőlője mind a két hegybe. De nem vótak nagyok. Nem vót még akkor olyan sok bor, egy-két-három akó bor termett egy családnak." "Kevés szőlő vót. Mind híres vót, mikor valaki szőlőbe ment! Alig termett két akó, mégis újig elég vót." "Megnézték, mikorra lehet a szüretet tenni, megsaccolták. A Rózsahegyen pénteken-szombaton, az öreghegyen más napon. Kidobolták. Aki nem ment abba az időbe szüretelni, ritkaság vót, kettő-három talán, aki elmaradt. Nem vót jó elmaradni, mer mikor a szüret elmúlt, akkor már mentek a böngészők. Csak véletlen történt olyan dolog, hogy a bírótól engedélyt kért és előtte leszüretelhetett, de ez ritka eset vót." A szüret Vidámsággal történt, "muzsikáltak kinn a hegyen, kijöttek a cigányok, jártak kerepelni." "Szegényebb sorsú gyerekek, cigányasszonyok kosárral, üvegekkel járták végig a sorokat, kéregettek. Legényember, fiatalember nótaszóval felköszöntött, cigány kísérte." "A kocsik álltak a dűlő mellett, kétfelől két sor vót ott kocsikból, két ódalon. mikor szüreteltek, este lefeküdtek ott kinn a hegyen. Akkor az emberek, legények összementek éjszaka sutulni, nótaszóval. A sutulásnak mikor vége vót, összeültek tízen-tizenöten, ittak együtt, míg a szedők reggel fel nem ébredtek."
Egy-egy gazdának 300-600 négyszögölnyi szőlőbirtoka volt, néha több is. "Abba az időbe, még a két régi hegybe kosáros számra vót a birtok nevezve, amennyit kellett fizetni utána, aszerint nevezték a szőlő mértéket. Egy kosáros szőlő az 300 kvadrát vót. A miénk három kosáros vót, az körülbelül 1000 kvadrát. Három kosár búzát kapott a pásztor, meg minden darab után egy kéve venyigét és 10 krajcár bocskor-pénzt." A kosarat, 8-10 literes szakajtófélét, bérszedés előtt a pásztorok felvitték a hegybíróhoz hitelesíteni. Ha nagy volt a kosár, egy karimát levettek belőle, ha kicsi, egy rongyhurkát ráraktak. Végül egy rongyot húztak át a tetején és lepecsételték. Mikor elment a pásztor kérni a fizetséget, megnézték, hogy a pecsét rajta van-e a kosáron. Egy kosáros szőlő után járt még egy negyed kenyér, négy kosárostól egy egész kenyér... "anyám csak egy kezdőt szegett le vagy semmit se, pedig nekünk csak háromnegyedet kellett vóna adni."
Állandó jellegű hajléka, falas kunyhója az öregszőlőkben a pásztoroknak volt és két "nagy fődű" gazdának: Kakas Samunak és Kádár Gábornak. A két gazda hajléka olyan volt, hogy ember és ló is benne hálhatott. A többieknek "kisszerű épületje" volt csak oldala napraforgóból, mit sárral megtapasztottak. Még egyszerűbbek voltak az alkalmi kunyhók. Ezekhez horgasokat eresztettek a földbe, miket dudvával, gazzal fedtek be. S kunyhók közepén tüzeltek. "Mikor metszegettünk, kinn hálogattunk" - emlékeznek - "tüzet raktunk a gunyhó közepin, vót egy kis ablak, míg főztünk, levettük, , kiment a füst."
Kevés szőlőfajtát ismertek, ezeknek egy időben kellett megérni, hogy egyszerre lehessen szüretelni. "Fekete szőlőt, rizling szőlőt és kecskecsecsüt" emlegetnek leginkább ezidőből.
"A szőlőnek mívelési nem vót kiterjedve" - mondja egy idős adatszolgáltató, - "csak tőkére metszettünk. Messzakad a szőlő, mondta édesapám, ha csapra akartunk. 1911 után kezdődött az igazi. Addig keves bor vót." Másik átányi azt mondja: "akkor még nem cinárezték a szőlőt, elhúzták a metszőkéssel, nem nézték, hogy csapokat hagyjanak. A tőkék, mint a rocska olyanok vótak, az avas csonkok rajta. Karó nem vót mellette, csak térdig nőtt, nem dőlt el."
A szőlőmunkába "ment az egész család, ha kocsival vótak, egy asszony maradt csak itthon gazdasszonynak, hogy törődjön a baromfival. Vót, aki egész héten kint vót - vagy öreg, vagy nem vót kocsija. így hétre való kenyeret, meg lebbencset kivitt, sütötte a szalonnát vinyegetűznél. Ezelőtt, akiknek szőlője volt, disznóölésnél hájat hagytak, kifordították, hogy a bőre legyen kívül, meg is füstölték és kinn a szőlőbe ették a hájas pirítóst. Pirították a kenyeret, rá egy karikát a hájból - nem vót az rossz éhségről. Leginkább a szőlőbe használták, a régi szől1ők fennállása idején, meg a kertekbe. Még az én legénykoromba is" - 76 éves ember mondja ezt - "varrtunk be hájat valamennyit."
Ez időben, a megszedett szőlőt dézsában taposták zsákba öntve. "A puttonos kivitte a szőlőt, felit abba a dézsába, amibe taposták, másikat másik dézsába. Mikor a zsákba megtaposta, akkor öntötte át a kádba. A kádba vót borszűrő kas, a bor belefolyt a kasba, a törköly körülötte. Megtelt a kád, hozzáfogtunk sutulni." Gönci Gábornak volt prése a hegyen, hozzá hordta mindenki a törkölyt.
A szőlőmunkához a faedényeket feldebrői bodnároktól vették: dézsát, puttonyt, kádakat és hordót. A kád 2-3 hektoliteres volt, a hordók közt pedig a 80 literes nagy hordónak számított.
A filloxera az emlékezés szerint az öregszőlőknek egy harmadát pusztította el. A kiveszettet pótolni azonban nem lehetett, "nem akarta megfogni a simavessző". "Sikertelen vót a simavessző ültetés", "csak, ha düteni tudta az ember". A kiadás viszont emelkedett a szőlővel s megnövekedtek az adózás terhei is. Egyesek szőlőül szedték le a termést a úgy értékesítették, sokan azonban a megmaradt tőkéket is kihányták, s helyükbe dinnyét és krumplit ültettek. A szőlők elhanyagolását azzal is magyarázzák, hogy az öreghegy igen messze esett a községtől. Mondják, hogy valaki kiment reggel egy kosár cseresznyéért s csak estére ért vissza. A szőlőhegyen egyre több kárt tettek a lassan odatelepülő lakosok is. Mind az emberek, mint állatjaik. A régi rend megbomlott, csökkent a pásztor és hegybíró hatalma, nem lehetett többé fenntartani a mezsgyeárkot. Az átányiak fokozatosan eladogatták birtokokat annyira, hogy napjainkra mindössze egyetlen személynek van még meg a régi szőleje. Az üresen maradt hegyen kis részben átányiak (mindössze három család), nagyobb részben hevesi és alatkai szegényemberek telepedtek meg.