1936. február 25-én a Kapitányhegy dűlőben szőlőművelés közben bukkantak a honfoglaláskori női sírhelyre. A valószínűleg magas rangú nő mellett lovának csontjait is megtalálták, és tudjuk hogy az ilyen temetkezéskor a temetés után még éjfél előtt kurgánt emeltek, vagyis a Kapitányhegy ennek a honfoglaláskori nőnek a kurgánja.  Köztiszteletben álló hölgy lehetett, hisz kurgánt nem mindenki érdemelt ki abban az időben.  Bóna István leírja, hogy a nőt koponyalékelésnek vetették alá, ez egy mágikus szertartás volt a magyar és más népeknél, és nem hinném hogy sebészeti gyógyító célú műtét.  Érdekes tény hogy többnyire 25-30 éves életkorban történt ez a lékelés, és összefüggően megtalálható a honfoglaló, azaz Árpád hun népénél, ez egy vallási mágikus szertartás lehetett akkoriban.
Szántai Lajos a következőket írja erről:
“Csakis egy fontos vallásos útról beszélhetünk, egy olyanfajta gondolatot lehet tetten érni, amikor az ember a saját életében haladva megpróbál egy bezárt kaput kinyitni. Ez a bezárt kapu pedig bennünk van, tehát itt, ebben az esetben az ember életében tapasztalható becsontosodást és rögzülést kellett áttörni. Nyilvánvaló, hogy itt a cél szentesíti az eszközt, mert nem mindenkin végezték el a koponya lékelésének szertartását, de az is érzékelhető, hogy akin elvégezték, az az illető egy áldozatot vállalt magára, hiszen megpróbált visszajutni egy olyan időbeni korszakba, amikor még olyan csontozattal rendelkezett, hogy a kutacs, a felső nyílás még nem záródott be, nyitva volt a másik világra. És ha megnézzük, hogy a magyar hagyomány a gyermekekről mit vall, akkor a legegyszerűbb mondás juthat eszünkbe: A kisgyermek Isten tenyerén él. Tehát a gyermek van azon a szinten, amikor még állandó kapcsolatot tart fenn azzal a világgal, amiből ideérkezett. Ennek pedig testi sajátossága, hogy még nem csontosodott meg, a koponya varratok még nem forrtak össze, és a koponya boltozat még nem keményedett meg.  Egy gyermekben van meg az a hatalmas nagy erő, amit növekedési, mozgási erőnek lehetne nevezni, ami éppen 25 és 30 éves kor között már végképp eltűnik az emberből.  A lékelt koponyák előfordulnak gazdag és szegény sírokban is, ez pedig azt jelenti, hogy társadalmi helyzettől függetlenül, a magyarság minden rétegében jelen volt ez a szertartás.  Nagyon oda kell figyelni a koponya-szertartásra, mert ezek a szertartások mágikus, óvó célzatú szertartások voltak, és éppen az embernek emberi tulajdonságait védelmezték. Ott pecsételték meg azokat a koponyákat ezekkel a jelekkel és vésetekkel, ahol leginkább önmagunk vagyunk. És leginkább önmagunk a fejünkben vagyunk. A koponya szertartása egyfelől egy lékelési műveletből áll, sokszor azon a részen, ami alatt éppen a tobozmirigy található. Tudjuk, hogy ez az egyik legtitokzatosabb szervünk, de például az indiai hagyomány ezt a koponya tetőn található részt, amit egy dudorral jelölnek, Brahma istenség kapujának nevezi és ha ezt megnyitják, akkor a kultúrtörténeti párhuzamok alapján lehet tudni, hogy ez az a pont, ahol az ember közvetlenül a Teremtő irányába tud kiszállni. Maga a Teremtő a cél, ez a Teremtő kapuja, ha megnyitjuk ezt a területet, akkor egy olyan kaput nyitunk meg, ami által az állandóan végbemenő teremtés folyamatába bekapcsolódunk”