A helyi termesztésről kevés történeti
értékű forrásanyagunk van. Az bizonyosnak látszik, hogy a XVII. század elején a
török által Hevesről kiűzött és a mezőváros északnyugati szögletében, a mai
Alatka és Boconád környékén, az ún. Kis-Hevesre költöző magyar lakosság
foglalkozott dinnyével. A jobbágyok a szűzföldek megművelése ellenében ötévi
adómentességet kaptak.
Később is e homokos területen, a Góbis-halom környékén (a legtöbb forrás
Gyolyóbis halomként említi) voltak a legnagyobb dinnyeföldek. 1772-ben
megyei közgyűlés foglalkozott az Ürményi Nagy és Szalay családok golyóbis
Halmánál" lévő dinnyeföldjeinek határvitáival.
A dinnyetermelés talán legdicsőbb korszaka a XIX.
század közepére esik. A szakértők egymással versengve nemesítenek, csak a
sárgadinnyének több mint kétszáz válfaját ismerték már. A mezőgazdasági
szaklapokban különösen sok - a termesztést propagáló -publikációjelent meg.
Megalakult a Magyar Dinnyész Egylet, mely szorgalmazta új fajták
telepítését, megindultak a dinnyeversenyek, a vetélkedés.
A kor egyik legszakavatottabb dinnyésze Szontagh
Gusztáv volt, aki A szenvedelmes dinnyész" című, 1854-ben megjelent
müvében több, kifejezetten hevesi adatot is közölt. A Hevesi vér-bélű"-nek
nevezett apró fekete magvú, vékony héjú dinnyét már megkülönböztették a
hevesi táj többi fajtájától, mint pl. a Csányi görgő"? Nagy sikerrel
termelték a hevesiek a Pécsy-dinnyét" is, mely nagy tömegű, vastag héjú,
nehezen romló fajta volt, így jól bírta a szállítást.
Mi jellemezte ekkor a termelést? A leírások
szerint dinnyetermesztésre a hevesiek erdőirtásokat és gyeptöréseket
választottak, esetleg olyan földet, amely előtte legalább hat évig legelő volt.
Hat-tíz éves forgást tartottak. Tavasszal a földet holdanként osztották fel a
parasztok között, akik azt feltörték, a haszonvételért pénzt fizettek a
földbirtokosnak, aki a dinnyeszüret után azt visszavette, s a következő években
sokkal nagyobb haszonnal termelt búzát és nyári veteményeket, mint a többi
földjén.
A legnagyobb dinnyeföldek ekkor is Alatka és a Hercegtag környékén
voltak. Adataim szerint itt nemcsak a földesurak, hanem árendások, bérlők is
adták további bérletbe a földeket. Dobolási jegyzőkönyveink szerint évente
tavasszal történt a dinnyeföldek kidobolása. Ebből az időszakból származhat a
szólás, hogy Búsul, mint akinek nem jutott dinnyeföld\ Figyelemre méltó,
hogy a doboltatok csaknem kizárólag német származású családok voltak
(Mihalik, Ritz, Bóta), de alapos következtetés ebből csak további kutatás után
vonható le.
|