Csepeli Szabó Béla:
A hosszú erdőalji út

                Ma is gyakran eszembe jut
a hosszú erdőalji út:
                 kis csizmád rúgta a havat,
s rőzse púpozta hátadat.
                 Elől apád ment és anyád,
roskadozva az éjen át,
                 jegesen fénylett fent a Hold,
s az erős szél hozzád sodort.
                 Emlékszem, gyermek-válladat
fehéren verdeste hajad
                 a hosszú út mély hóba fúlt,
s hullott a hó, hullt, egyre hullt... 

Elől apád ment és anyád,
                 mint görnyedő útszéli fák,
s lábuk nyomában te meg én,
                 "kilencszáz-negyvenöt
                 telén..."

folytatás >>